Hanumán

A majom megszokott látvány India legtöbb részén. A nagytestű, nyúlánk, sápadtszürke bundájú, hosszú farkú fekete pofájú, kezű és lábú emberszabású langur ugyanúgy felbukkan az erdőkben, mint a romoknál vagy a szent helyeken. Állítólag ezek a majmok Hanumánnak, a nagy majomhősnek, Ráma szolgájának a mai leszármazottai. 

Hanumán India legnépszerűbb szent alakjai közé tartozik. Gyakran ábrázolják térdeplő helyzetben, amint összetett kézzel, áhítattal imádkozik Ura, Rámacsandra, Szítá (Ráma felesége) és Laksmana (Ráma fivére) előtt. 

Hanumán Válmíki Rámájanájának negyedik könyvében (Kiskindhá-kánda) bukkan fel, de főszerephez az ötödik könyvben (Szundara-kánda) jut. Ekkor ismerjük meg példaértékű odaadását Szítá és Ráma iránt. Egyes ábrázolásokon Hanumán felnyitja a mellkasát hogy Ráma képét megmutassa a szívében. Másutt az eget szeli át kezében a Himalája egyik hegycsúcsával. Olykor kézmozdulatával (mudrá) jelez: eloszlatja a félelmet (abhaja) és áldást ad (varada). 

A Rámájana utolsó könyvében (Uttara-kánda) a bölcs Válmíki elbeszéli Hanumán születését és gyermekkorát. Amikor Hanumán még gyermek volt, egyszer azt hitte a napra, hogy gyümölcs. Amikor megpróbálta megkaparintani a napot, Indra félisten lelökte őt, és egy mennykőcsapással eltörte az állkapcsát. Hanumán együttérző édesapja, a szélisten rávette a többi félistent, hogy természetfeletti képességekkel áldják meg Hanumánt. Ez a magyarázata Hanumán közismert fizikai erejének és misztikus képességeinek. Fiatalkorában játékból megrongálta az erdei aszkéták ásramáit, akik bosszúból megátkozták, hogy addig ne emlékezzen a képességeire, amíg nem találkozik az Úr Rámával. Hanumán később aztán magára talált, és erőit a legnemesebb cél érdekében kamatoztatta. Hanumán valóban majom volt. Válmíki a vánara szóval utalt rá, aminek eredeti jelentése: "erdei" és "erdei állat", ám később már csak a majmokat jelenti. Hanumán gyakran tett bizonyságot olyan tulajdonságokról, amelyek a leszármazottait jellemzik. A Rámájanában (5.53.111) olvashatjuk, hogy szívesen ugrált ágról ágra a fákon, és szeretett kalamajkát okozni. 

Hanumán és majomtársai ugyanakkor mégis inkább emberekhez hasonlítottak. Válmíki egyértelművé teszi ezt, amikor a beszédükről, ruházatukról temetéseikről, lakhelyükről és felszentelési szertartásaikról beszél. A sok százezer évvel ezelőtti Trétá-juga idejében élt Hanumán és a vánarák félig majmok, félig emberek voltak. Ugyanakkor minden kétséget kizáróan felhatalmazott félisteni lények is voltak. Maradéktalanul rendelkeztek valamennyi jóga-tökéletességgel, bármilyen formát fel tudtak venni, naggyá és kicsivé tudtak válni kívánságuk szerint. Válmíki leírja, hogy Hanumán úgy volt képes szökellni a levegőben, mint egy csodalény. Legnagyobb ereje azonban mégsem ez volt, hanem a Ráma iránt tanúsított odaadása. 

HANUMAN: ISTEN VAGY BHAKTA (HÍVŐ)? 

A középkori Indiában több olyan irodalmi és költői remekmű született (pl. a Hanumán Csálíszá), amelvek Hanumánt istenként dicsőítik. Hanumán lenyűgöző képességei sok indiait ámulatba ejtettek már, akik emiatt önálló istenségként tekintenek rá, aki független Rámától. A szentírások azonban egyértelműsítik, hogy Hanumán és a vánarák bhakták (hívők), nem pedig istenek. A Szundara- khándában a Rámájana mindvégig hangsúlyozza Ráma kimagasló helyzetét. Ebben Hanumán több helyen is gyönyörű monológokban dicsőíti Rámát. Hanumán tehát egyértelműen bhakta, míg Ráma Bhagaván, az Úr maga.