TÁNC

A vaisnava költők szerint a lelki világban „minden szó ének és minden lépés tánc”. Krisna Kálija kígyó fején táncol, és gópíkkal táncol a híres rasza-lílá táncban. A bhaktáknak még az anyagi világ teremtése kapcsán is Siva kozmikus tánca jut az eszükbe. Isten táncára válaszul a hívei is táncra perdülnek.

A tizenhatodik században az eksztatikus tánc Srí Csaitanja éjszakai kírtanájának (kírtana: az Úr dicsőítése imákkal és dalokkal) szerves része volt. Azóta a gaudíja vaisnava kírtana egyik legfőbb jellegzetessége az átszellemült táncolás. 

A templomi táncosok (pl. a dévadászik Puríban) fejlett bhakták, akik olyan mélyen elmerülnek az istentudatban, mint a szúfizmus kerengő dervisei. Az indiai szent tánc – a tradíció többi eleméhez hasonlóan – komplex művészi kifejezésformává szerveződött, amelynek legfőbb összetevői a mudrák (kézmozdulatok), az abhinajanák (arcjáték és a test mozdulatai), valamint a gati (a lábak bonyolult mozgása). 

Az indiai táncnak négy fő tradíciója ismert, és mindegyiknek külön stílusa és technikája van: a Tamil Nadu déli vidékéről származó bhárata nátjam; a keralai eredetű kathakáli; az Uttar Prades északi államából eredeztethető kathak, valamint a Manipura államban táncolt manipuri. Ez a négy tánctípus és a többi klasszikus és népi táncforma a vaisnava hagyományban Krisnának és Krisna számtalan inkarnációjának kedvteléseit hivatott megeleveníteni.