Templomok

A vaisnava templomok tiszteletet parancsolnak, akárcsak a franciaországi katedrálisok és a római Vatikán. Emellett azonban az Istennel való együttlét meghittségét is árasztják.

A nemrégiben elhunyt tudós, Mircea Eliade a következőképpen értelmezte az indiai templomok szerkezetének jelentésrétegeit: „[Az ilyen] templomok... az emberi test leképezései. A templom szimbolikus tervrajza a Vasztu-purusa-mandala, a templom leendő helyére rajzolt ábra. Ez az ábra irányokat, holdházakat, bolygókat, [fél]isteneket és az emberi testet tartalmazza, és szimbolikusan átadja formájukat a fölébe magasodó templomnak. Az indiai építészeti kézikönyvek a templomot közvetlenül a testhez hasonlítják: a templomkapu a száj, a templomkupola a fej. Ahogyan a lélek a koponyavarraton keresztül távozik a mennyekbe a halál pillanatában, ugyanúgy a kupolát oromdísz fúrja át. A templom belső szentélye a lélek helye az emberi testben... Mivel a... templom az emberi testet jelképezi, a templomba való belépés egyben egy belső utazás saját magunk mélyére. A templom szívében álló istenalak az isteniséggel való találkozás szimbolikus mása lényünk legbelsejében.”¹ 

A „templom szívében álló istenalak” a vaisnava istenimádat egyik jellegzetességére utal: az Úr személyes jelenlétére az oltáron egy bizonyos istenalakban (arcsá-vigraha). Ez az istenalak (múrti) a hagyomány szerint Isten maga, az arcsá-avatára néven ismert avatára-típus. A Srímad-Bhágavatam (11.27.12) szerint az arcsá-avatára formát felvevő Isten nyolcféle anyagi elemben inkarnálódhat, amelyek a következők: kő, fa, fém, föld, festék, homok, ékszer és elme. A tradíció üzenete egyértelmű: ezek az istenalakok akkor válnak imádhatóvá, ha egy különleges felkészültségű pap közreműködésével „az isteni jelenlét áthatja őket”, a szentképek pedig a szentírásokban meghatározott előírások szerint készülnek el. 

Miután a múrtit beavatják a templomban, az oltáron megelevenítik az Úr mindennapos tevékenységeit: hajnalban a papok felébresztik a múrtit, majd – speciális mantrák kíséretében – reggelit ajánlanak Neki. Napközben gazdag ebédet szolgálnak fel, amelynek elfogyasztása után a múrti lepihen egy időre. Ezután olyan kellékeket helyeznek az oltárra, amelyekben a múrti örömét leli. Este az ebédhez hasonló változatosságú lakomát ajánlanak Neki, majd mantrákat zengve lefektetik. 

Az oltáron történő múrti-imádatot képzett papok végzik, miközben a hívek megtekintik az Úr oltáron álló formáját (elnyerik „darsanját”). A szépen felöltöztetett és feldíszített múrti imádatát mantrák éneklése, az Úr dicsőségének magasztalása és imák ajánlása teszi teljessé. 

A vaisnava templomok arra biztatják a híveket, hogy lépjenek túl a személytelen istenfelfogáson, és Istenre mint személyre tekintsenek. Isten különböző formái – Ráma, Visnu, Nriszinha, Jagannátha, Krisna – megengedik, hogy személyesen láthassa Őket az, aki a világ több ezer templomának valamelyikébe látogat (darsana). Jegyzet 

1. Eliade, Mircea (ed.): Sacred space. In: The Encyclopedia of Religion. New York, 1987, Macmillan Publishing Company. Vol. 12, 532. p.