A kozmológia a fizikai univerzum tanulmányozását jelenti, amelybe beletartozik céljának és szerkezetének a meghatározása is. Talán furcsa, hogy a lélekkel és a lélek Istenhez fűződő viszonyával foglalkozó vaisnava szövegek miért írnak erről a témáról. Végtere is, a külső univerzum egyértelműen anyagi, s nem lelki jelenség. Ám aki érti a vaisnavizmust, az azt is tudja, hogy a vaisnavizmus nemcsak lelki témákkal foglalkozik, hanem az anyagi dolgok lelki vetületével is. 

A vaisnavák nagyon szeretnék megismerni és Isten szolgálatában használni ezt az univerzumot és annak minden járulékát. A védikus irodalom ebben a szellemben elemzi részletesen az anyagi univerzumokat, és elmagyarázza, hogy Isten megismerése szempontjából hogyan fordíthatja hasznára, illetve láthatja kárát annak az élőlény, hogy ebben vagy abban a bolygórendszerben él. 

Ezek az ősi szövegek olyan megdöbbentő részleteket közölnek az univerzumról, amiket még a modern tudomány sem tárt fel. Senkinek sem kötelező elfogadni ezeket az információkat, a gazdagságuk azonban kétségkívül elgondolkodtató. Vajon honnan szerezték az őseink ezeket a beható ismereteket, és miért van az az érzésünk, hogy kozmológiai tudásuk nagyon is koherens és alapos? 

A védikus kozmológiát taglaló két legfontosabb mű talán a Bhágavatam és a Visnu-purána, ám a téma komplex kifejtését a Szúrja-sziddhánta című misztikus szöveg adja, amelyet kétmillió évvel ezelőtt egy, a napról származó félisten nyilatkoztatott ki. A Szúrja-sziddhántában olvasható kozmológia megszámlálhatatlanul sok univerzumra osztja az anyagi világot. Ezek mindegyikét egy anyagi elemekből álló burok borítja. Mindegyik univerzum tizennégy bolygórendszerből áll, s vannak felsőbb és alsóbb bolygórendszerek. 

Érdekes lehet, hogy a védikus kozmológia geocentrikus, hiszen a Földet és a hasonló bolygókat e bolygórendszerek tengelyének a közepén helyezi el, ugyanakkor semmiképp sem etnocentrikus, hiszen az univerzum középpontjában álló Méru-hegy igen messze van az indiai szubkontinenstől. Misztikus értelemben azonban mégsem a Méru-hegy az univerzum középpontja, hanem Vrindávana. 

Mivel a földi bolygók azonos távolságra helyezkednek el az univerzum két végétől, a mennyei gyönyörökkel kecsegtető felsőbb régiók és a pokoli kínokat tartogató alsóbb bolygók között lévő földi birodalom ideális köztes terepet kínál a karma ledolgozására. A felsőbb bolygók félistenei azért imádkoznak földi születésért, mert itt elegendő ideig távol tudják tartani magukat az érzéki örömöktől ahhoz, hogy az Úr odaadó szolgálatához lássanak; az alsóbb bolygók lakói pedig azért vágynak ide, mert elegendő ideig elkerülhetik a szenvedést ahhoz, hogy magasabb célokat tűzhessenek ki maguk elé. 

A hét alvilágot név szerint megemlítik a védikus szövegek, sőt, érzékletesen leírják, mit kell kiállnia annak, aki oda kerül. A középső földi bolygórendszer Szvarlóka, Bhuvarlóka és Bhúrlóka (Föld) tartományokból áll. Innen lehet felemelkedni a négy magasabb bolygórendszerbe: Maharlókára, Dzsanlókára, Tapólókára, valamint Szatilókára, a félistenek legmagasabban elhelyezkedő bolygójára. 

A védikus szövegek terjedelmes leírásokat közölnek arról, milyen hosszú életet élnek a felsőbb bolygók lakói, és milyen elfoglaltságok teszik ki a napjaikat. Nem kevésbé megdöbbentő, hogy ezek az ősi iratok részletes ismereteket közölnek egy olyan témáról, amiről elvileg tudniuk sem kellene. Azok, akik mélyrehatóbban kívánnak foglalkozni ezzel a témával, haszonnal forgathatják Richard L. Thompson Mysteries of the Sacred Universe című könyvét (Alachua, Florida, 1999, Govardhana Hill Publishing). 

_{Zuhanás az anyagba}

A védikus írások leírják, hogy amikor valaki először születik meg az anyagi világban, ő lehet Brahmá, a legfelső bolygókon élő első élőlény. Mivel a lélek Brahmá-inkarnációja kezdetben még tiszta (lévén hogy nem rendelkezik tapasztalattal az anyagi világról), a teste sem durvafizikai anyagokból tevődik össze. Az ilyen lélek anyagi teste finom anyagból – intelligenciából – áll. 

Később azonban – amiatt hogy a teste nem lelki test – irracionális szenvedélyek hatása alá kerül, és lesüllyed egészen a legalacsonyabb fajokba, ahol indragópakként (egysejtű organizmusként) születik meg valamelyik alsó bolygón. Onnét fokozatosan emelkedik fel, végigjárva a 8 400 000 létformát, míg végül földi születést nyer valamelyik középső bolygón. Innentől kezdve két irányban mehet tovább: felfelé vagy lefelé.