A Bhagavad-Gítá

A gitá ,,éneket"' jelent, a bhagavad pedig Istent", minden fenség (bhaga) birtokosát (vat). A Bhagavad-gítá tehat azt jelenti: ,,A Fenséges éneke", és az Úr Krisna tanításait foglalja magában.

A mű voltaképpen egy párbeszéd az Úr Krisna és Ardzsuna, a hercegi rangú harcos között, amely a Mahábhárata gyilkos háborújának kitörése előtt hangzik el. Ardzsuna úgy dönt, hogy ksatrija kötelességének hátat fordítva megtagadja a csatában való részvételt. Döntésében személyes megfontolások játszanak szerepet: az ellenség soraiban rokonait és tanárait találja. Krisna, aki beleegyezett abba, hogy Ardzsuna szekérhajtója legyen, látja, hogy bhaktája és barátja illúzióba került, s szívét félelem bénította meg amiatt, hogy meg kell ölnie rokonait és barátait. Krisna együtt érez Ardzsunával, ezért magasztos szavakkal emlékezteti őt egyfelől közvetlen társadalmi kötelességére, amit népe érdekében vállalt harcosi felelőssége (varna- dharma) ruház, rá, másfelől - ami még fontosabb - vallásos kötelességére (szanátana-dharma), amit az Istennel kapcsolatban álló örök szellemi lélekként kell végrehajtania. Krisna egyetemes érvényű tanításai túlmutatnak Ardzsuna vívódásán, amelyet egy adott történelmi helyzetben, a csatatéren él át. 

A párbeszéd során kérdések és válaszok hangoznak el, amelyek olyan metafizikai fogalmakat világítanak meg, mint a test és a lélek (anyag és szellem) megkülönböztetése, a ragaszkodás nélküli cselekvés elve, az önfegyelmezés (jóga) és a meditáció értékei, valamint a tudás (gjána) és az odaadás (bhakti) szerepe. Krisna azt tanítja, hogy a tökéletesség nem a világtól való elfordulással valósítható meg, hanem fegyelmezett cselekvéssel (karma-jóga), amelyet a cselekvés eredményéhez való ragaszkodás nélkül végez valaki (Karma-phala-tjága). 

Krisna feltárja Ardzsuna előtt a minden létezőt magában foglaló univerzális formáját, misztikus négykarú Visnu-formáját, s végül eredeti kétkarú formáját. Elmagyarázza számos megnyilvánulását, közöttük Brahmant, Paramátmát és Bhagavánt, majd kijelenti, hogy személyes arculata felette áll személytelen aspektusainak. Krisna az anyagi természet három kötőerejéről - jóság, szenvedély és tudatlanság - is beszél, és elmagyarázza, hogy e három kötőerő megértésével, valamint az isteni és démoni természet megismerésével hogyan érheti el valaki a megvilágosodást. Kifejti a felszabadulás különböző fajtáit, és felhívja a figyelmet arra, milyen fontos, hogy Őszinte szívvel, odaadó hangulatban mindenki meghódoljon Őelőtte.

MIT JELENT A DHARMA? 

Noha abban számos tudós egyetért, hogy a ,.kötelesség" elfogadható fordítása a szanszkrit dharma 
szónak, tökéletes fordítást adni mégsem olyan könnyű. A szó egyaránt utal a vallásra, a hétköznapi hitéletre, a szent kötelességre, az erényre, a kozmikus rendre és még sok más dologra. Etimológiailag a dhri tőből származik, amelynek jelentése: ,tart", még pontosabban: ,,ami mindent összetart". Mivel a dolgokat lényegi tulajdonságaik tartják össze, ezért a dharma ,,egy adott dolog lényege" vagy ,egy dolog belső természete". A viz dharmája a nedvesség, a mézé az, édesség. A Bhagavad-gítá meghatározása szerint a lélek dharmája a Krisnának szeretettel és odaadással végzett szolgálat.

GÍTÁ- MAGYARÁZATOK 

Bár a Bhagavad-gítát világszerte külön szövegként szokták kiadni és olvasni, eredetileg a Mahábhárata hatodik könyvének az egyik epizódja (Bhisma-parva, 23-40 fejezet). Hétszáz verse tizennyolc fejezetet alkot. Gyakran Gítópanisad néven hivatkoznak rá, ugyanis az upanisadok stílusát követi és rájuk jellemző filozófiai következtetéseket von le.

A Gítá bölcsességének mélysége sokakat ösztönzött már arra, hogy maguk is magyarázattal lássák el: úgy tartják, nincs is olyan mű az emberiség vallástörténetében, amelyhez több kommentárt írtak volna. Indiában gyakorlatilag minden nagy tanító írt hozzá magyarázatot, függetlenül attól, hogy mikor élt. Még a Mahábháratának is megvan a maga beépített Gítá-magyarázata, ugyanis a tizennegyedik könyv (Anugíta) lényegében összefoglalja a Gítá tartalmát. 

A hiteles ősi vaisnava szentírások - pl. a Varáha purána és a Padma-purána -  rendszerint tartalmaznak egy Gítá-máhátmját (a Gítát dicsőítő versgyűjteményt), s ezeket minden indiai bölcseleti iskola felhasználja. Az i. sz, 7. és 8. században az imperszonalista iskola tanítói - pl. Bháskara és Sankara - is megírták a mára klasszikussá vált Gítá-kommentárjaikat, noha ezekből hiányzik a vaisnavák által képviselt perszonalista szemlélet. Az imperszonalista magyarázatoknál fontosabbak a későbbi, valóban teista kommentárok, különös tekintettel A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda hasonló munkájára. 

A Gítá népszerűsége azt követően ívelt fel India határain túl, hogy 1785-ben Charles Wilkins tolmácsolásában elkészült az első angol nyelvű fordítás. A Gítá üzenete nagy hatást gyakorolt a világ értelmiségi rétegeire: a németeknél Schlegel, Deussen és Schopenhauer, az amerikaiaknál Emerson és Thoreau, az angoloknál a brit állampolgárságot felvett Max Müller és Aldous Huxley, a franciáknál Romain Rolland és az oroszoknál Lev Tolsztoj fogadta lelkesedéssel. A Gítá üzenete ma is eleven: sorra születnek a magyarázatai.

,,A hinduk szent könyvei között a Bhagavad-gítá a legtöbbet forgatott és a legfontosabb szöveg, ami nagyban hozzájárul a keleti misztika megértéséhez. - R. C. Zaehner, Oxfordi Egyetem