India, India...
Az 1950-es években Walther Eidlitz osztrák tudós tollából megjelent egy könyv, amelynek Az ismeretlen India volt a címe. A szerző szellemi útkereséséről ír benne melynek során az igazság megismerését tűzte ki céljául, említést tesz arról a személyes kapcsolatáról, amelyet Srí Mahárádzsával, a gurujával alakított ki. Srí Mahárádzsát a Himalájában ismerte meg, az 1930-as években. A történet ismerős: egy nyugati útkereső rátalál egy indiai tanítóra, és úgy határoz, hogy élete hátralévő részét egy tradicionális keleti vallásnak szenteli.
Ám a beszámoló itt nem ér véget. Telnek-múlnak az évek, majd amikor a második világháború Indián is végigsöpör, Eidlitz közel hat évre fogolytáborba kerül. Ott ismerkedik meg az indiai ruhát viselő Szadánandával, egy német úriemberrel, aki maga is ott raboskodik. Barátság szövődik közöttük, és Szadánanda megismerteti Eidlitzcel a vaisnavizmust (Visnu vagy Krisna imádatát). Szadánandát korábban Sríla Bhaktísziddhánta Szaraszvatí Thákura bengáli tudós szent vezette be az ezoterikus tradícióba, s a tanítvány most lelkesült őrömmel adja tovább tudását másoknak - esetünkben Eidlitznek. Szadánanda fanatizmusát Eidlitz el is nevezi "agresszív kegynek".
Eidlitzet lenyűgözi Szadánanda tudása és bölcsessége, amely - érzése szerint - elmélyíti Srí Maharádzsától kapott tudását, így végül új gurujának fogadja el Szadánandát. Így aztán készülő műve, "Az ismeretlen India" nem az, egzotikus országról, és még csak nem is a hinduizmus kapcsán emlegetett tanításokról szól, hanem arról a vaisnavizmusról, amely Eidlitz szemében India rejtett kincse. Joggal vetődik fel azonban a kérdés, hogy miért volna "rejtett" a vaisnavizmus. Az 1996-ban kiadott Britannica Book of the Year tanúsága szerint a 800 milliós hindu lakosság 70%-a vaisnava (további 25%-a saivita, azaz Siva- imádó, 2%-a különböző irányultságú neo- vagy reform-hindu, s végül ott vannak azok a hívek, akik egyéb ind vallási irányzatokat képviselnek). Elmondható tehát, hogy a hindu világ legnagyobb csoportját a vaisnavák alkotják. Csakhogy a Nyugat nemcsak a ,,vaisnavizmus" fogalmával nincs tisztában, de azzal a tradícióval sem, amit az képvisel.
A vaisnavizmus fogalma körül kialakult homály részben annak az 1895-ban megrendezett chicagói Vallásközi Világkongresszusnak köszönhető, amelyen a Rámakrisna misszióhoz tartozó Szvámí Vivékánanda képviselte a hinduizmust. Vivékánanda úgy mutatta be és népszerűsítette a hinduizmust nyugati hallgatósága előtt, mint ahol számtalan isten helyet kap, s ezzel végső soron advaita védánta álláspontot (imperszonalista - személytelen - világképet) fogalmazott meg. Ha a vallási vezetők sorát felvonultató nagy horderejű világkongresszuson egy vaisnava is ott lett volna, ma talán egészen más képünk volna a hinduizmusról itt, Nyugaton.
A vaisnavizmus - éles ellentétben Vivékánanda ,,hinduizmusával" - nem csupán monoteista, hanem nagyon is perszonalista, vagyis Istent személyként fogja fel. Krisnának ugyan vannak kiterjedései és avatárái (inkarnációi), mégis Ő tekintendő az egyetlen Legfelsőbb Úrnak, az Atyának, aki a világ teremtője.
Más szóval a vaisnavizmus talán nem a legismertebb ága a hinduizmusnak, ám India leggazdagabb és legjelentősebb vallási tradíciója és annak egyik igen jelentős, fiatal hajtása, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON), amelyet - a sokszor csak Sríla Srí Prabhupádaként emlegetett ~ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupáda alapított 1966- ban. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy Sríla Prabhupádát ugyanaz a Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura avatta fel, aki Szadánandának volt a guruja.
A vaisnavizmus követői úgy tekintenek a vaisnavizmusra, mint egy minden szektariánusságtól mentes, univerzális, teista hagyományra. Eredetileg a vaisnavizmust szanátana dharmának, "örök vallásnak", a lélek örök helyzetének" nevezték. A vaisnavák szerint a szanátana dharma nem más, mint az univerzális igazság, ami Keleten ugyanúgy érvényes, mint Nyugaton. Ennek megfelelően Krisnát például nem az egyik ,indiai" istennek tekintik, hanem ugyanannak az Istennek, akit a zsidó- keresztény hagyományban tisztelnek. Brahmá, Siva, Ganésa és a többi istenség e világkép szerint egy-egy emelkedett helyzetben lévő élőlény, akiket talán a keresztények angyalaihoz lehetne hasonlítani.